Kapcsolat
Cím
6750 Algyő
Korsó utca sarka
Elérhetőség
Tel.: 003630 667 5911
Viber, WhatsApp
E-mail: info@porterboat.hu
Közösségi média
„Minden csónakot úgy építünk meg, mintha magunknak készítenénk.”
Mi is hajósok és fanatikus horgászok vagyunk, szeretünk a vízen és a vízparton lenni. Amikor eldöntöttük, hogy csónakot vásárolunk, hetekig vitatkoztunk rajta, hogy melyik márka mellett tegyük le a voksunkat. Mivel évek óta alumínium megmunkálásával foglalkozunk rögtön láttuk a problémát a kínálatban. Nem találtunk olyan gyártót, aki az idejétmúlt formavilág helyett egy, a mai trendnek megfelelő megjelenésű, egyben szerkezetében is jól átgondolt és igényesen kivitelezett, prémium kategóriás csónakot készít, ami minden nemzeti, valamint nemzetközi szabálynak is megfelel.
A Portert ezért alkottuk meg. Mi arra törekszünk, hogy a vásárló a csónakjainkban mindent megtaláljon, ami a többiből hiányzik. Célunk azoknak a hajósoknak és elhivatott horgászoknak a kiszolgálása, akik komolyan gondolják a hobbijukat, adnak a minőségre, a megjelenésre és a biztonságra.
Egy csónak megtervezése és elkészítése rendkívül bonyolult és összetett folyamat. A gyártást számos engedélyeztetési eljárás és papírmunka előz meg. Mi a hajózási hatóság által, hajóépítői nyilvántartásba vett gyártó vagyunk, a nemzetközi gyártói kódunk [HU POR]. Minden termékünket évtizedes tapasztalattal rendelkező hajómérnök tervez. A különös gondoddal, szakemberek által épített úszólétesítményeink minden nemzeti és nemzetközi szabályozással harmonizálnak, és rendelkeznek az ezt igazoló dokumentációval.
Abban az esetben, ha úgy dönt, hogy tőlünk vásárol, az alábbi dokumentumokat biztosítjuk:
Mielőtt a csónakjaink gyártását elkezdtük, évekig alumínium szerkezetek gyártásával foglalkoztunk, hegesztőink alumínium megmunkálására specializálódtak. A hajógyártásra minősített lemezanyagot egyenesen a gyárból szállítjuk műhelyünkbe, majd CNC technológiával, a milliméter ezredének pontosságával méretre szabjuk. Büszkék vagyunk arra, hogy a csónakok elemeit egész táblából vágjuk ki, azaz nincsenek a jármű oldalán és alján keresztirányú hegesztések, amelyek rontják az összképet és akár csökkenthetik például az újra eladás lehetőségét.
Nem lehet bármilyen alumíniumból hajót építeni, fontos az anyag összetétele és minősége, ezért szerezzük be a kifejezetten erre a célra szánt táblaanyagot műbizonylattal. Versenytársainkkal ellentétben, csónakjainkon átlagosan 50-70 méternyi hegesztés található, amit ha egyenesen lerajzolnánk, megegyezne egy 20 emeletes ház magasságával.
Minden hajónk minimum 3 milliméter vastag lemezből készül, melyeket két különböző eljárással hegesztünk össze. Fát az építés során nem használunk, kizárólag alumíniummal és rozsdamentes anyaggal dolgozunk.
Amennyiben további kérdése van a kínálatunkkal kapcsolatban, vagy egyedi igénnyel rendelkezik, kérem lépjen velünk kapcsolatba a megadott elérhetőségek egyikén.
6750 Algyő
Korsó utca sarka
Tel.: 003630 667 5911
Viber, WhatsApp
E-mail: info@porterboat.hu
2025 Aluspec Kft. © Minden jog fenntartva.